HuRuMixed

  A stanfordi színjátéktól egy párizsi kísérletig – avagy két történet azonos tanulságai Emlékszem, néhány évvel ezelőtt belefutottam a nálunk éppen médiasztárrá avanzsált Philip Zimbardo egyik fészbukon megosztott előadásába. Nem értettem egyet azzal, amit mondott, pláne azzal az attitűddel, amit képviselt. A vita során a pro-Zimbardo érvek mindig ugyanarra futottak ki: Zimbardo egy szaktekintély, a világhírű, rengetegszer hivatkozott stanfordi börtönkísérlet megvalósítója. Így megkérdőjelezhetetlen. Tabu. Nem szeretem a tabukat. Elkezdtem keresni az 1971-es börtönkísérletről szóló cikkeket az Interneten, ám feltűnően kevés kritikai szöveget találtam. De az a kevés (1-2) épp eléggé meggyőző volt ahhoz, hogy tovább kutassak. Így bukkantam rá a kísérlettel kapcsolatos, eredeti dokumentumokat (köztük Zimbardo géppel írt feljegyzéseit) prezentáló, hivatalos weboldalra (3). A dokumentumokat összevetettem a később megjelent cikkekkel, médiában elhangzó állításokkal. Hatalmas volt a disz...

Rendpárti oktatás? Épp elég volt belőle!   Rendpárti oktatást, most!  címmel írt cikket Forgács István „romaügyi szakértő” a Mandinernek. Mindezt, érvel a szerző, „a cigányok felemelése érdekében”. Végigolvasva a szöveget, mintha 8 évet ugrottunk volna vissza az időben. Egészen pontosan a Hoffmann-érába, amelynek kulcsszavait (akárcsak most Forgácséit) kizárólag az határozta meg, hogy azok ellentétei legyenek az oly gyűlölt „liberális oktatás” kulcsszavainak. „Az iskola nem szolgáltató intézmény”, „a pedagógusok kapják vissza a nekik járó tiszteletet” típusú szlogenek támogatásra is találtak – kezdetben  –  a  pedagógustársadalom nem kis részében. Azt most hagyjuk, hogy Magyarországon soha nem is terjedhetett el a „liberális”-nak nevezett, a lényegét tekintve gyermekközpontú, nem tekintélyelvű oktatás, mert ahhoz kellett volna gyermekközpontú, nem tekintélyelvű pedagógusok és intézmények sokasága. Márpedig, ami nem terjedhetett el, az elég nehezen tud hosszú táv...

  A fehér megmentő komplexusról – avagy, kikről is szólnak a hírek? A jelenség nálunk is létezik, csak nincs nevén nevezve – úgyhogy pár gondolat a white savior, azaz a fehér megmentő komplexusról. A komplexus lényege, hogy vagyunk MI, a kulturált, művelt, jól szocializált (valamiért mindig fehér) többség, és vannak ŐK, a barbár, civilizálatlan, tudatlan „vademberek” (akik valamiért mindig sötétebb bőrűek – afrikaiak, őslakosok, romák). A MI feladatunk, hogy megmentsük ŐKET. MAGUNKHOZ hasonlóvá tegyük ŐKET. Beillesszük ŐKET abba az egyetlen helyes értékrendbe, amelyet evidens módon MI képviselünk. Hasonlóvá – de azért nem egyenrangúvá. Az egyenrangúság ugyanis azt jelentené, hogy elveszítenénk mindazt az erkölcsi, szellemi, kulturális fölényt, amely – szerintünk – a fehér megmentő szerepből következik. Ezért morzsákat szórunk. Lemegyünk KÖZÉJÜK és megnevelünk, szocializálunk, illemre tanítunk, kiemelünk, beemelünk. Arra persze mindig jól vigyázunk, hogy magát a rendszert – ebben a ...