Bejegyzések

Kép
  A világ (ki)oktatása CAROL BLACK: SCHOOLING THE WORLD – THE WHITE MAN’S LAST BURDEN (A VILÁG [KI]OKTATÁSA – A FEHÉR EMBER UTOLSÓ TERHE) [1] Gyermekközpontúság, új módszerek, integráció/inklúzió – leginkább ezek a fogalmak jutnak az eszünkbe, amikor arról gondolkodunk, mégis hogyan, milyen irányba kellene megváltoztatni a közoktatásunkat . Ezzel a nézőponttal szakít radikálisan Carol Black  Schooling the World – The White Man’s Last Burden  (A világ (ki)oktatása – a fehér ember utolsó terhe) című gondolatébresztő dokumentumfilmje, nem kevesebbet állítva: a nyugati típusú oktatás elsődleges célja az, hogy a gyerekek a globális fogyasztói társadalom részévé, a nagyvállalatok kiszolgálóivá váljanak. A  Schooling the World  a hagyományos, azaz önellátó és önfenntartó, úgynevezett „harmadik/fejlődő világbeli” közösségek felbomlásán (jobban mondva: felbomlasztásán) keresztül mutatja be, ahogy a nyugati típusú oktatás képviselői a nyugati értelemben vett (azaz materiális) jóléttel kecsegtetv
Kép
  A stanfordi színjátéktól egy párizsi kísérletig – avagy két történet azonos tanulságai Emlékszem, néhány évvel ezelőtt belefutottam a nálunk éppen médiasztárrá avanzsált Philip Zimbardo egyik fészbukon megosztott előadásába. Nem értettem egyet azzal, amit mondott, pláne azzal az attitűddel, amit képviselt. A vita során a pro-Zimbardo érvek mindig ugyanarra futottak ki: Zimbardo egy szaktekintély, a világhírű, rengetegszer hivatkozott stanfordi börtönkísérlet megvalósítója. Így megkérdőjelezhetetlen. Tabu. Nem szeretem a tabukat. Elkezdtem keresni az 1971-es börtönkísérletről szóló cikkeket az Interneten, ám feltűnően kevés kritikai szöveget találtam. De az a kevés (1-2) épp eléggé meggyőző volt ahhoz, hogy tovább kutassak. Így bukkantam rá a kísérlettel kapcsolatos, eredeti dokumentumokat (köztük Zimbardo géppel írt feljegyzéseit) prezentáló, hivatalos weboldalra (3). A dokumentumokat összevetettem a később megjelent cikkekkel, médiában elhangzó állításokkal. Hatalmas volt a diszkrep
Kép
Rendpárti oktatás? Épp elég volt belőle!   Rendpárti oktatást, most!  címmel írt cikket Forgács István „romaügyi szakértő” a Mandinernek. Mindezt, érvel a szerző, „a cigányok felemelése érdekében”. Végigolvasva a szöveget, mintha 8 évet ugrottunk volna vissza az időben. Egészen pontosan a Hoffmann-érába, amelynek kulcsszavait (akárcsak most Forgácséit) kizárólag az határozta meg, hogy azok ellentétei legyenek az oly gyűlölt „liberális oktatás” kulcsszavainak. „Az iskola nem szolgáltató intézmény”, „a pedagógusok kapják vissza a nekik járó tiszteletet” típusú szlogenek támogatásra is találtak – kezdetben  –  a  pedagógustársadalom nem kis részében. Azt most hagyjuk, hogy Magyarországon soha nem is terjedhetett el a „liberális”-nak nevezett, a lényegét tekintve gyermekközpontú, nem tekintélyelvű oktatás, mert ahhoz kellett volna gyermekközpontú, nem tekintélyelvű pedagógusok és intézmények sokasága. Márpedig, ami nem terjedhetett el, az elég nehezen tud hosszú távon országos károkat okoz
Kép
  A fehér megmentő komplexusról – avagy, kikről is szólnak a hírek? A jelenség nálunk is létezik, csak nincs nevén nevezve – úgyhogy pár gondolat a white savior, azaz a fehér megmentő komplexusról. A komplexus lényege, hogy vagyunk MI, a kulturált, művelt, jól szocializált (valamiért mindig fehér) többség, és vannak ŐK, a barbár, civilizálatlan, tudatlan „vademberek” (akik valamiért mindig sötétebb bőrűek – afrikaiak, őslakosok, romák). A MI feladatunk, hogy megmentsük ŐKET. MAGUNKHOZ hasonlóvá tegyük ŐKET. Beillesszük ŐKET abba az egyetlen helyes értékrendbe, amelyet evidens módon MI képviselünk. Hasonlóvá – de azért nem egyenrangúvá. Az egyenrangúság ugyanis azt jelentené, hogy elveszítenénk mindazt az erkölcsi, szellemi, kulturális fölényt, amely – szerintünk – a fehér megmentő szerepből következik. Ezért morzsákat szórunk. Lemegyünk KÖZÉJÜK és megnevelünk, szocializálunk, illemre tanítunk, kiemelünk, beemelünk. Arra persze mindig jól vigyázunk, hogy magát a rendszert – ebben a kont