HuRuMixed

„A PR is a történetmesélésről szól”  – A mi  a  Cserdi-sztoriból kimaradt Nem volt könnyű helyzetben a kormányközeli hirado.hu-n megjelent, „Bogdán László: a cigányoknak Tamás bátya, a magyaroknak Luther King” c. cikk szerzőpárosa. Elvégre Bogdán mégiscsak a jobboldali kormány közmunka programját vitte és népszerűsítette, a kormánytól kapott pénzt használta. Mégiscsak Bayer Zsolt egyik favoritja volt, miközben a jobboldal kedvenc mantráját hajtogatta a munka alapú társadalomról és a rendpártiságról.   Másrészt kétségtelenül a magát gyakran baloldalinak nevező, valójában nagyon is neoliberális, a jobboldallal gyakran összekacsintó ellenzék sztárja lett. Emlékezzünk Gyurcsány Ferenc Út a munkához programjára (mindez a monoki polgármester ámokfutásának árnyékában), vagy tervére a családi pótlék rendszerének átalakításával kapcsolatban. A problémát végül egy huszárvágással oldották meg a szerzők: a valójában (ahogy azt látni fogjuk) nagyon is konzekvens Bogdán-életutat mintegy kettévág

  „Új barbárság kora” – Egy beszédmód, és ami mögötte van Tanulságos figyelemmel kísérni, hogyan válnak Magyarországon (is) a magukat liberálisnak vallók pillanatok alatt konzervatívvá, ha a preferenciáik úgy kívánják. Lásd például Konrád György és más, egykori SZDSZ-esek megnyilvánulását a menekült-ügyben. Most a valamivel fiatalabb generációt képviselő Nyáry Krisztián (Demszky Gábor egykori sajtófőnöke, a főpolgármesteri hivatal volt kommunikációs igazgatója) gondolta úgy, hogy elmondja véleményét az Egyesült Államokból indult antirasszista, anti-kolonialista üzenetet hordozó szobordöntés-ügyben. Nyáry fészbuk bejegyzéseit (amelyek közül az elsőt a Mandiner is leközölte „Új barbárság kora” címmel) egy vele készített beszélgetés követte a Válasz Online podcast adásában. Ez utóbbira reflektálnék, pláne, mert a 45 perces műsorban elhangzottak még inkább prezentálják a magukat előszeretettel liberálisként aposztrofálók nagyon is konzervatív, saját privilegizált buborékát féltő attitűdjét

  Planet of the Humans – Felismerések és bírálatok   Azt, aki a klímaváltozásra és/vagy környezetpusztításra adott válaszokat, megoldásokat tekintve kizárólag a mainstream forrásokból tájékozódik, valószínűleg sokként éri Jeff Gibbs (Michael Moore támogatásával, Ozzie Zehner közreműködésével megvalósított) dokumentumfilmje. Azoknak azonban, akiknek lehetőségük adódott rálátni arra, miről is beszélnek jó ideje a fősodortól eltérő álláspontokat felvető fórumokon a politikai ökológusok, környezetvédelemmel foglalkozó újságírók, nem igen szolgál nagy meglepetéssel a dokumentumfilm.   Tapasztalatok kicsiben és nagyban   E sorok szerzője 2007-ben került a klíma-témával kapcsolatba egy vidéki, helyi, civilnek feltűntetett, ám, mint később kiderült, nagyon is felülről vezérelt csoportnak köszönhetően, amelynek rövid ideig tagja volt.   Persze, a sokkhatásokat akkoriban sem lehetett elkerülni – az egyik a sorban az eleve sokkolónak szánt Al Gore film, a Kellemetlen igazság levetítés

  A világ (ki)oktatása CAROL BLACK: SCHOOLING THE WORLD – THE WHITE MAN’S LAST BURDEN (A VILÁG [KI]OKTATÁSA – A FEHÉR EMBER UTOLSÓ TERHE) [1] Gyermekközpontúság, új módszerek, integráció/inklúzió – leginkább ezek a fogalmak jutnak az eszünkbe, amikor arról gondolkodunk, mégis hogyan, milyen irányba kellene megváltoztatni a közoktatásunkat . Ezzel a nézőponttal szakít radikálisan Carol Black  Schooling the World – The White Man’s Last Burden  (A világ (ki)oktatása – a fehér ember utolsó terhe) című gondolatébresztő dokumentumfilmje, nem kevesebbet állítva: a nyugati típusú oktatás elsődleges célja az, hogy a gyerekek a globális fogyasztói társadalom részévé, a nagyvállalatok kiszolgálóivá váljanak. A  Schooling the World  a hagyományos, azaz önellátó és önfenntartó, úgynevezett „harmadik/fejlődő világbeli” közösségek felbomlásán (jobban mondva: felbomlasztásán) keresztül mutatja be, ahogy a nyugati típusú oktatás képviselői a nyugati értelemben vett (azaz materiális) jóléttel kecsegtetv