Vírus, para, kontroll, konteó

Visszatekintve a rendszerváltás óta eltelt évtizedekre, nyugodtan ki lehet jelenteni: a magyar társadalom permanens rettegésben kénytelen élni - a politikusok, a sajtó és az úgynevezett szakemberek egyik parából röpítik a másikba. Pszichológiai, marketing és hatalom-technikai szempontból tekintve egy a lényeg: így a legegyszerűbb tömegeket manipulálni és kontrollálni. 

Alig több mint tíz éve, 2009-ben például világszerte a H1N1 influenza veszedelem volt a központi téma. Akkoriban a média munkatársai folyamatosan kapták a leközlendő anyagokat, sajtótájékoztatókra meghívókat a „lakosság informálása” érdekében. Érdemes újraolvasni az akkori cikkeket. A kulcsszavak: új vírus, tüdőgyulladás, napi megbetegedés szám, halottak, elhunyt egy kismama, egy másik kismama lélegeztető gépen… És persze oltás, oltás, oltás. Na meg Falus Ferenc országos tiszti főorvos. Ne felejtsük ki az Omninvest-botrányt sem. 

Az újságcikkekből és az Interneten fellelhető tudományos kutatásokból azt láthatjuk, hogy az <influenza mint veszélyforrás> témáját - különösen a madárinfluenzát, illetve a H1N1-et követően -, folyamatosan napirenden tartották. Mostanáig. 

A 2017-2018 időszakban publikált anyagok főbb állításai például: 

  • minden eddiginél súlyosabb influenza világjárvány várható;
  • az influenza-okozta halálesetek számát eddig alábecsülték; 
  • nem tudni pontosan, hányan is halnak meg influenzában, mert az annyira megszokott, hogy nem minden megbetegedést jelentenek, és nem minden halotti bizonyítványra kerül rá az influenza, mint ok; 
  • az influenza halálos szövődménye lehet többek között a tüdőgyulladás, a stroke és a szívroham; 
  • a lakosság elöregedése szintén megnehezíti a korábbi járványadatokkal való összehasonlítást.

A Covid19 óta azonban 180 fokos fordulatot vett az influenzáról szóló kommunikáció. A megbetegedés bagatell problémává vált. A kommunikációból eltűntek azok az álláspontok, amelyek szerint korábban alábecsülték az influenzához köthető halálesetek számát, illetve, hogy az elhunytak esetében nem mindig tűntetik fel okként az influenzát. Veszélyessége csak a Covid19 vírussal történő potenciális összeadódása miatt került ismét terítékre az utóbbi hónapokban. 

De a madár/sertésinfluenza és a koronavírus okozta megbetegedések közötti időszak alatt is gondoskodtak arról, hogy a társadalomnak legyen oka félni. 

Lásd a migránsveszedelmet a jobboldali kormány(ok) részéről. 

A másik oldalon pedig nem telt el nap, hogy ne közeledett volna egy újabb lépéssel a klímakatasztrófa. Politikusok, aktivisták és a média, ilyen-olyan üzleti körökkel karöltve a klímaváltozás megállításának teljes nonszenszét tűzték a zászlójukra. A magát a természet urának képzelő homo sapiens végtelen önteltségével és irányításmániájával. Esetükben szó nincs a természet, a környezet védelméről. Hiszen abban a pillanatban, amikor felvetődik például a zöldnek nevezett technológiák hazugsága (azaz, hogy előállításuk valójában micsoda környezetkárosítással jár), azonnal teljes negligálás a válasz. 

Nos, ez az önteltség és irányításmánia az, ami Magyarországon meghatározza a Covid19-es kommunikációjukat is. Most épp ellenzéki pozícióból teszik, de a hetek, hónapok óta tartó nyilatkozataik mögött – amelyek kulcsszavai: szigorítani, kötelezni, betiltani - közel sem egy szabadnak, felnőttnek tekintett társadalom sejlik fel. Fantasztikus jövőkép ez egy puha diktatúrából. 

Csak két nyilatkozatot emelnék ki az utóbbi időszakból. 

A Momentum-elnök Fekete-Győr András az ATV Egyenes beszéd c. műsorában ismételte meg fészbuk posztjának lényegét: <először a kormány tagjait oltsák be az orosz vakcinával>.

Hozzátette: Több nyugat-európai, illetve amerikai gyár van, aminek a termékei már átmentek a teszteken, és tömeggyártás alatt vannak, ilyen a Moderna vagy a Pfizer (…)”  

Mintha csupán dokumentációkról vagy azok hiányáról, na meg pláne a polgárok biztonságáról lenne szó. Holott az orosz vakcinával kapcsolatos ellenzéki megnyilvánulások jól illeszkednek az évek óta űzött ruszkizás, illetve az „elmaradott kelet vs felsőbbrendű nyugat” kultúrrasszista szövegeik sorába. 

S hogy ennek mennyire van alapja? Nem kell sokáig kutakodni a neten, hogy anyagokat találjunk a Covid19 elleni vakcina fejlesztésében szerepet vállaló nyugati cégek korábbi botrányairól. 

Lásd például a Johnson and Johnson elleni korábbi kártérítési pereket és kiszabott büntetéseket. Ezekből csak egyetlen eset: https://index.hu/techtud/2019/10/11/8_milliard_dollaros_buntetest_kapott_a_johnson_johnson/

A hazai médiában (és Fekete-Győr által is) rendszeresen emlegetett Pfizer gyógyszeripari óriás egy Nigériában tesztelt, gyermekáldozatokkal járó gyógyszer miatt kellett, hogy kártérítést fizessen az érintett családoknak. Erről itthon a Népszava számolt be: 

„Nigériai gyerekek tragédiája

Még 2010-ben folytatódott a pereskedés a világ legnagyobb gyógyszergyártó cége, az amerikai Pfizer ellen nigériai gyerekeken végzett állítólagos engedély nélküli gyógyszerkísérlet miatt. A családok azzal vádolták a céget, hogy még 1996-ban - amikor a nigériai Kano szövetségi államban agyhártyagyulladás- és kanyarójárvány szedte áldozatait, köztük nagyon sok fiatal halt meg - beleegyezésük nélkül próbálták ki gyerekeiken egy akkor még kísérleti szakaszban lévő antibiotikumot, az agyhártyagyulladás elleni Trovant. A vádirat szerint mintegy 200 kicsi közül a gyógyszer miatt tizenegyen meghaltak, további 181 gyermek megvakult, megsüketült, megbénult vagy agykárosodást szenvedett. A Pfizer viszont azt hangoztatta, hogy a Trovan növelte a gyerekek túlélési esélyeit. Végül 2011-ben a szülők kerültek ki győztesen: a Pfizer 175 ezer dollárt (körülbelül 50 millió forintot) fizetett minden családnak.”

https://nepszava.hu/1083145_kiserleti-embernek-jelentkeznek

Miközben a csapból is az folyik, hogy sebtében kifejlesztett védőoltásokról van szó, ellenzéki politikusok és szakértőik mégis azt követelik, hogy mindenki oltassa be magát, illetve legyen kötelező a polgárok beoltása. A már említett Fekete-Győr András ezzel kapcsolatos magabiztossága különösen érdekes annak fényében, hogy néhány éve hasonlóan nagy mellénnyel nyilatkozta egy interjúban: „kisméretű atomerőmű például egy napelem kollekció egy ház tetején.” 

Dr. Komáromi Zoltán háziorvos, az ellenzék (és a DK) ügyeletes egészségügyi szakértője (remélhetően nem miniszteri poszt várományosa) pedig az ATV Nap híre, 2020. november 23.-i adásában mondta el, hogy ő bizony kötelezővé tenné az oltást: 

Ha ön bejön a rendelőbe, és azt mondja, hogy önkéntes, ugye, már ebben sem értek egyet, mert akinek olyan foglalkozása van, hogy közfeladatot lát el, annak egy kipróbált vakcinát igenis kötelező felvenni (sic!) 

Majd így folytatta: „De, amikor ön bejön hozzám, hogy szeretne védőoltás kapni, akkor én el kell, hogy tudjam mondani, hogy (…) , milyen rizikó van ebben, mert minden védőoltásnak lehet mellékhatása, és ha beadunk ezer embernek ugyanazt a vakcinát, akkor nyolcszáz féle mellékhatás lehet (…) De most olyan gőzerővel fejlesztették ki ezeket a vakcinákat, ami máskor 5-6-8 év, most 5-6-7-8 hét, volt, és az engedélyezések is irtó gyorsak, de ez a biztonságnak nem mehet a rovására, tehát az, aki beadja és az, aki megkapja, ő vállalja az igazi rizikót. 

Értjük, ugye. Legyen kötelező az oltás, de a rizikót viselje az, akit az állam oltásra kötelez. Egészen elképesztő logikai és morális bukfenc. Persze, ez is átmegy a médián, mint vajon a kés. Nincsenek keresztkérdések, nem szólalnak meg belső vészcsengők. 

Elvégre veszélyhelyzet van, ilyenkor bárkivel bármi megtehető. Hol vannak már a saját életüket irányítani tudó emberek közösségei, ahol felelősen hozzák meg saját maguk az őket érintő döntéseket? Felülről kreált rendszerekhez idomulás az opció, ez a kulcsa az „egyéni boldogulásnak” és a „sikernek”. 

<Összeesküvés elméletekkel van tele a közösségi média> – fakadnak ki politikusok, úgynevezett szakemberek és a sajtó munkatársai. Háborgás helyett, javaslom, olvassák el újra a mesét a pásztorfiúról, aki addig kiáltott farkast, amíg már senki nem hitt neki.

 LJ


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon